Abda Község

abda cimer

Bike&Boat

Az INTERREG V-A SK-HU program „Természet és kultúra” prioritási tengely 1.1. „A határtérség vonzerejének fokozása” célkitűzésének keretein belül megvalósuló „Fedezze fel a Kis-Duna és a Mosoni Duna értékeit kerékpáron és csónakkal” c. projekt a határtérség gazdag természeti és kulturális örökségének kihasználására irányul, és a „Duna szárazföldi deltája” nevű egyedülállóan vonzó és versenyképes európai turisztikai célpont létrehozása útján hozzájárul a Duna menti határon átnyúló régió vonzerejének és látogatottságának növeléséhez. A 9 projektpartner összesen 5 megye területén fekvő 30 község igényeit lefedő tevékenységei olyan átfogó, határon átnyúló célpont létrehozására irányulnak, amely a turizmus, kultúra, kikapcsolódás és sport terén nyújt szolgáltatásokat a Kis- és Mosoni Duna között és mentén húzódó területeken, beleértve a Duna fő folyását. A terület egy különleges vízi jelenség, ahol a három folyó Európa legnagyobb kiterjedésű szárazföldi deltáját alkotja. A rafting és a kerékpárturizmus a Kis- és Nagy-Csallóköz kultúrájával és gasztronómiájával együtt teremtik meg az alapot a közös turisztikai célpont fejlesztéséhez, amely összekapcsolja majd az ez idáig csak helyileg működő idegenforgalmi szervezeteket, így más európai célpontokkal is fel tudja venni a versenyt. A projekt keretein belül Szlovákia és Magyarország több mint 36 pontján épül ki a kerékpáros és vízisport-infrastruktúra, továbbá sor kerül a Jókai falumúzeum és vízimalom felújítására, Somorján Víziturisztikai Központ kiépítésére, Tőkésiszigeten Korzó alapítására, valamint a határokon átnyúló turisztikai célpont stratégiájának létrehozására beleértve a saját marketing márka bevezetését. A közös turisztikai célpont létrehozása, hosszú távú fejlesztése és propagálása a desztinációmenedzsment több résztvevőjének együttműködése, illetve a szlovák és magyar önkormányzatok közvetlenül vagy közvetve finanszírozott tevékenységei révén valósul meg. A projekt időtartama 24 hónap, összköltsége 2,863,279.37 EUR.
 



KÖZÖS TEVÉKENYSÉGEK
A közös marketing stratégia és a “Duna szárazföldi deltája” kialakítása, a márka, az ökoturisztikai kínálati csomagok és a közös arculat fejlesztése
Turisztikai termék létrehozása: BS (LB) és MVÖ (B2) közösen koordinálják a „Duna szárazföldi deltája” elnevezésű, új határon átnyúló desztináció létrehozásához szükséges bilaterális fejlesztési és marketing stratégia, valamint akcióterv elkészítését. A szlovák és magyar oldalon a turisztikai szektor mikro régióinak létező részstratégiái, az érintett szereplők (szolgáltatók és termék értékesítők, turizmus szervezők, városok és önkormányzatok) találkozójának kimenetei, a projekttalálkozók és a határon átnyúló, a megvitatatandó támákra (menedzsment, marketing, az új határon átnyúló turisztikai desztináció web portálja és mobil applikációja) összpontosító workshop sorozatokon körvonalazódó célok alapján, egy újonnan létrehozott munkacsoport (amelynek munkájában a projektpartnerek képviselői, a turisztikai szektor szolgáltatói, a desztináció menedzsment és a turizmus szektor szereplői, városok és önkormányzatok képviselői vesznek részt) és a pályázati ügynökség egy bilaterális stratégiát és akció tervet fog kidolgozni az új határon átnyúló desztináció számára. A régió turisztikai szektorának minden érintett szereplője információt fog kapni a stratégia javaslatairól és a cselekvési terv lépéseiről, Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. Az újonnan létrehozott munkacsoport a projekt után is folytatja működését a régió fenntartható fejlődéséért.
A stratégiák szlovák és magyar oldalon párhuzamosan kerülnek feldolgozásra ugyanazon metodológiával, leírják az új turisztikai desztinációt és annak termékeit („Duna szárazföldi deltája”, „Csallóköz és Kis-Duna”), definiálják a fő túraútvonalakat, látnivalókat, turisztikai csomagok fajtáit, a megfelelő marketing eszközöket és kommunikációs csatornákat. A stratégia egyik eleme lesz a meghatározó turisztikai szolgáltatások és termékek adatbázisa. A bilaterális stratégiai tervek és adatbázisok kimenete egy közös cselekvési terv lesz, melynek célja az új turisztikai termék, a „Duna szárazföldi deltája” fejlesztése és kommunikációja.

A „Duna szárazföldi deltája” új határon átnyúló desztináció termék transznacionális marketing márkájának előkészítését a BSK (LP) koordinálja, mely egy arculati kézikönyv formájában ölt testet, s ehhez hasonlóan egy arculati kézikönyv készül a helyi Kis-Duna marketing márkához is. Mindkét arculati kézikönyv három részből fog állni: alap logókészlet, nyomtatott anyagokhoz használható logókészlet és egy webes megjelenéshez használható logókészlet.
A partnerek közösen hozzák létre az új határon átnyúló „Duna szárazföldi deltája” desztináció termékhez a transznacionális marketing márkát, az arculati kézikönyvben meghatározott arculati alapelveket és szabványokat. A Kis-Duna turisztikai termék márka hiányában a szlovák partnerek ezzel párhuzamosan kialakítják a Kis-Duna marketing márka arculati kézikönyvét, ezzel egységesítik a három érintett régió desztinációjának promócióját. Mindkét kézikönyv tartalmazni fogja a Kis-Duna vízi útjainak turistajelzései, térképek, egy brossúra, roll-up bannerek, PVC bannerek, zászló rendszerek, prezentációs falak, továbbá írószer és papíráru grafikai megjelenítését.
MVÖ (B2) egy kétnapos kerékpáros és kenu tanulmányutat fog szervezni a Duna és a Mosoni Duna régióban magyar és szlovák turisztikai szakértők, vállalkozók, szakújságírók és a projektpartnerek számára (25-30 résztvevő).


A közös ökoturisztikai termék és márka kommunikációs csatornái:
webportál és mobilapplikáció
Figyelemfelkeltés
A partnerek “Green week” nyilvános rendezvényeket; iskolai promóciós látogatásokat, a tanárok, diákok és idegenvezetők számára terepi kurzusokat és kenu túrákat; diákok számára nemzetközi fotóversenyeket, kreatív tanulmányutakat és nyári fotó és videó táborokat szerveznek; promóciós rövidfilmeket és egy oktatófilmet készítenek; reklámozzák a desztinációt nemzetközi konferenciákon; információs táblákat és vízi kilóméter jelzéseket készítenek; trélereket, kerékpárokat, kenukat, kajakokat és vízitúra felszereléseket szereznek be.

NSK (B8) a Nyitra régió „Kis Duna” desztinációját bemutató rövidfilmet készít full HD minőségben (time-lapse fotókkal), drón felvételekkel, utólagos szinkronnal és szerzőijog-védelemmel.

Turisztikai termék létrehozása
NSK (B8) koordinációjával, MVÖ (B2)-vel együttműködve létrehoz a „Duna szárazföldi deltája” új, határon átnyúló desztinációhoz egy turisztikai webportált, egy Facebook profilt és egy mobilapplikációt szlovák, magyar és angol nyelven.
A turisztikai webportál releváns információkat fog nyújtani a határon átnyúló régióról, természeti és kulturális örökségének látnivalóiról és attrakcióiról (azok nyitvatartási idejéről, belépődíjairól, elérhetőségekről), turisztikai szolgáltatásairól (szálláshelyek, étel-ital, kerékpár és hajó bérlési lehetőségek stb.), valamint tartalmazni fog egy eseménynaptárat és egy interaktív térképet (gyalogos, kerékpáros és hajó útvonalakkal stb.). A mobilapplikáció fejlesztése olyan online térképészeti eszközökön fog alapulni, melyek kirándulások megjelenítéséhez és tervezéséhez használatosak és közösségi hálókhoz kapcsolódnak. A turisztikai webportál, a Facebook profil és a mobilapplikáció lehetővé teszi a turisták és a lakosság számára a terület hasznosítását.
MVÖ (B2) egy külön aloldalt fog készíteni a Szigetköz Turizmusáért Egyesület létező webodalához, továbbá részt vesz az új, határon átnyúló „Duna szárazföldi deltája” desztináció termék webportáljának, Facebook profiljának és mobilapplikációjának kialakításában. A magyar partner ugyanakkor egy bannert is elhelyez a Szigetköz Turizmusáért Egyesület webodalán, mely a weboldal látogatóit átirányítja az új turisztikai portálra.
NSK (B8) két határon átnyúló workshopot szervez, melyek témája az új, határon átnyúló „Duna szárazföldi deltája” desztinációt bemutató webportál és mobilapplikáció lesz. Mindkét workshop tartalmazni fog egy projekt csapat találkozót is.


Levegőminőség

GPS koordinátáink:
47.69650, 17.54417


EOV koordinátáink:
537170, 262496

google maps

banner00

microwave
sz2020