Abda Község

abda cimer

Szabó Zsolt polgármester ünnepi beszéde 2010. szeptember 24-ei avatáson.

_______________________________________________________________

Tisztelt Ünneplők, Kedves Abdaiak!

Nem tudom ki hogy van ezzel, de én már nagyon vártam ezt a napot! Ez a néhány hónap sokunk halántékára ragasztott új vagy újabb ősz hajszálakat, de úgy gondolom, hogy amikor szétnézünk ma ebben a megújult létesítményben: cseppet sem bánjuk!

Abda Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be óvodánk korszerűsítésére, bölcsőde kialakítására. Régóta igény fogalmazódott meg egy bölcsödére Abdán. A családfenntartók, munkahellyel rendelkezők számára nálunk is egyre nagyobb problémát jelent a legkisebb családtagok elhelyezése. Vannak települések, ahol ezt családi napközivel oldották meg. Ez véleményem szerint csak félmegoldás, csakúgy, mint az úgynevezett ovi-bölcsi, mely nálunk is működött egy nevelési évet. Az igazi válasz azonban a jelentkező igényekre – úgy gondolom – az önálló bölcsőde. Az idei nevelés évtől az óvodai környezet javítása mellett két csoportban – 26 fő számára – biztosítani tudjuk a bölcsődei ellátást.

Az óvoda épület tetőterének egy része beépítésre kerül, az óvodai tornaszoba, kiszolgáló helyiségek és az iskolások számára ebédlő és melegítő konyha kap helyet. A földszinten ennek köszönhetően felszabaduló helyiségek átalakítását követően mind a bölcsődei mind az óvodai ellátás számára biztosítottak lesznek az önálló csoportszobák, tej- és melegítő konyha és étkezők. A felújítás az akadálymentesítés szempontjainak figyelembe vételével történt, az épületen belüli közlekedés akadálymentes lesz. A tetőtérbe a feljutást akadálymentes lift biztosítja. Az építés mellett a bölcsőde eszközellátottságának biztosítása érdekében eszközbeszerzés történt több mint nettó 4 millió Ft értékben. A projekt megvalósítására az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam 60 millió Ft támogatást nyújtott, a beruházáshoz szükséges további költséget az önkormányzat saját forrásból biztosítja.

Úgy gondolom ez a korszerűsítés a MEGLEPETÉSEK projektje volt. Egy oktatási intézmény felújítása mindig alapos szervezőmunkát igényel. Jó előre és alaposan elkezdtük a munka szervezését, amelyet aztán az időjárás az első hetekben teljesen átírt. Ez volt az első – kellemetlen – meglepetés, de aztán jött a többi. A hirtelen és kényszerű kiköltözésben, a helyi civil szervezetektől, szülőktől kapott nagy segítség meglepetése aztán némileg kompenzálta ezt a keserű szájízt. Gyermekkoromból vannak emlékeim utoljára az egész falut megmozgató társadalmi munkákról, például a templom felújítások, s még régebben ugyanennek az óvodának az építése-szépítése. A beázások és a hirtelen költözködés miatti munkákban összefogó szülők és dolgozók jó szándéka és teljesítménye előtt csak fejet tudok hajtani! Köszönöm továbbá a türelmüket is, s itt kiemelném a szomszédokat a naponta erre közlekedőket, akiket talán kárpótolt a munka ütemének látványa, a naponta lemérhető változások öröme. S itt meg kell említenem az építőket is, akik szinte a lehetetlenre vállalkoztak a szerződés aláírásakor, s a feszített munkatempóval tartani tudták a határidőt!

Végezetül – az önkormányzati választások előtt egy héttel – szeretnék rámutatni egy fontos dologra, ami talán majd az abdaiaknak is segít eligazodni a jelöltek személye és az ígéretek erdeje között. Ha valaki figyelmesen elolvassa a 2006-ban megválasztott polgármester gazdasági programját, akkor abban sehol nem talál utalást bölcsőde megépítésére! S most mégis itt állunk ez előtt a szép létesítmény előtt és közösen örülünk neki, ünnepelünk. Úgy gondolom, hogy ennél jobban semmi nem szemléltetheti azt, hogy a meglévő igényeink lehetnek bár megannyira jogosak egy tornacsarnokra, kerékpárútra. Ha ezek az igények nem párosulnak egy kedvező pályázati, finanszírozási környezettel, akkor nem lehet megvalósítani őket vagy az adott időben még nem érdemes belevágni a megvalósításba. Ugyanezt fordítva is igaz: a lehetőségek mellett nem szabad elmenni, csak mert egy tervezetben egy fejlesztés előre nem volt kitűzve.

Hölgyeim és Uraim!

Minden társadalom, közösség megítélését nagyban meghatározza, hogyan bánik a fiataljaival és az idősekkel. Ezzel a felújítással Abda Község Önkormányzata letette a névjegyét az ifjúság nevelése tekintetében, de ugyanezzel az épülettel szeretnénk választ adni a másik korcsoport, az idősek megbecsülésére is! A tetőtérnek jelenleg alig fele kihasznált. Az eredeti elképzeléseink között szerepel, hogy itt – az akadálymenetes lifttel megközelíthető tetőtérben – megvalósítsuk az idősek napközi otthonos ellátását. Ez lenne az első lépés afelé, hogy szüleinkről, nagyszüleinkről való gondoskodással kifejezzük irányukba tiszteletünket és idős korukra javítsuk életminőségüket.

De ez már a jövő, egy következő fejlesztés, Abda történelmének egy új fejezete lesz a következő önkormányzati ciklusban tevékenykedők számára …

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

 ______________________________________________________________

A fényképeket Rigóné Finta Anikó, Ladocsi Attila és Szabó Attila készítette.

oviavi 1078
oviavi 1078
Részletek Letöltés
oviavi 1079
oviavi 1079
Részletek Letöltés
oviavi 1081
oviavi 1081
Részletek Letöltés
oviavi 1082
oviavi 1082
Részletek Letöltés
oviavi 1083
oviavi 1083
Részletek Letöltés
oviavi 1085
oviavi 1085
Részletek Letöltés
oviavi 1087
oviavi 1087
Részletek Letöltés
oviavi 1089
oviavi 1089
Részletek Letöltés
oviavi 1090
oviavi 1090
Részletek Letöltés
oviavi 1091
oviavi 1091
Részletek Letöltés
oviavi 1093
oviavi 1093
Részletek Letöltés
oviavi 1095
oviavi 1095
Részletek Letöltés
oviavi 1098
oviavi 1098
Részletek Letöltés
oviavi 1100
oviavi 1100
Részletek Letöltés
oviavi 1101
oviavi 1101
Részletek Letöltés
oviavi 1102
oviavi 1102
Részletek Letöltés
oviavi 1104
oviavi 1104
Részletek Letöltés
oviavi 1105
oviavi 1105
Részletek Letöltés
oviavi 1107
oviavi 1107
Részletek Letöltés
oviavi 1111
oviavi 1111
Részletek Letöltés
 
 
Powered by Phoca Gallery

Levegőminőség

GPS koordinátáink:
47.69650, 17.54417


EOV koordinátáink:
537170, 262496

google maps

banner00

microwave
sz2020