Abda Község

abda cimer

Polgármesteri köszöntő

Szabo Zsolt polgarmester

Kedves Látogató!

Tisztelettel köszöntöm honlapunkon! Engedje meg, hogy e rövid bemutatkozással hasznos információkat kínáljak Önnek községünkről.

Abda közös önkormányzati hivatal székhelye. A közös hivatalhoz tartoznak még Börcs és Ikrény községek. Így együtt közel 6600 fős közösséget alkotunk. A községünk lakóinak száma 3368 fő, többségük Győrben dolgozik.

Helytörténet

Látnivalók községünkben

Római katolikus templom (műemlék jellegű). Klasszicista stílusban 18431845 között épült. Felszentelése Szent József tiszteletére (oltárkép is Őt ábrázolja) 1845. augusztus 20-án történt. A templom búcsúját a szokásoktól eltérően nem a védőszentjének – Szent Józsefnek  a névnapján, hanem augusztus 20-án tartjuk.

Helytortenet_templom_4.jpg


A Szeplőtlen Szűz Mária 1700-ból származó kőképe (szobra) a falu legrégibb tárgyi emléke, a templom előtti téren található. Felirata a következő: A kuruc világnak e jeles műve egy közkatonának szerzeménye. Az abdai helység nagybecsű kincse ide tétetett az 1852-ik évben Csapó Ignác lelkészségében. A latin nyelvű felirat szerint a szobrot Nuber György kuruc katona készítette. A jobb oldali kép a 2009-es felújítást követően készült, melyre az önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alapból 1 millió Forintot (a felújítás összegének felét) nyerte el.

Helytortenet_csonka_1.jpgDSC01310


A Milleneumi Emlékkereszt előtt helyeztük el az 1766-ból származó határkövet. A határkő az abdai, ikrényi, győri határ találkozásánál jelezte a települések területeit. Valószínűleg egy hosszantartó birtokvita lezárásaként helyezték ki eredeti helyére.

Helytortenet_hatarko_2.jpg


A templom előterében áll még a Szeplőtlen Szűz Mária szobortól Győr irányába a Hősök Szobra. Az emlékmű a község I. világháborús áldozatainak emlékére készült, 1925. május 17-én avatták fel. Ezt egy 1991. október 23-ai átadással kiegészítette az önkormányzat egy elől elhelyezett párnakővel, melyen a II. világháborús abdai származású katona áldozatok névsora olvasható. Az emlékmű felújítása 2008. május 25-én a Hősök Napi ünnepségre készült el. A párnakőről a tábla szintén az oszlopra került és a II. világháborús áldozatok névsora is pontosítva lett.

hosokszobra

 


 

A Szent István utca Győr felőli végén áll az Alvégi Kőkereszt, melyet 1745-ben állítottak fel a régi faluban (a Rábca mellett). Jelenlegi helyére 1852-ben került. Az önkormányzat felújítatta 2009-ben.

kereszt1 kereszt2


Sok hazai és európai településen megtalálható Nepomuki Szent János szobra. (Nepomuki Szt. János ismert csehországi szent, Vencel király feleségének gyóntatója volt. A féltékeny természetű király a Nepomuk településről származó János gyóntatópapot szerette volna rávenni, hogy felesége gyónásairól neki beszámoljon. Amikor erre nem volt hajlandó, a király a hídról a Moldva folyóba dobatta.) A szent szobrai általában hidakon, folyópartokon állnak. A mi szobrunk is a Holt-Rábca újmajori és a 10-es út találkozásánál állt. Az 1954-es árvízi töltés megerősítésekor, az Alföldről és más vidékről érkeztek kubikusok és lovas fogatok. A földet hármas lovas fogatokból álló kétkerekű laptikákkal hordták. A második és harmadik laptikába befogott ló általában vak volt, hogy bizton kövesse az elsőt és a kubikusokat. A majori telepre visszatérő fogatokat vakon húzó lovak elhúzták és feldöntötték a szobrot. 30 évig hevert ott az árokban. Pósfai József restaurátor egészítette ki és állította helyre, amit már nem az eredeti helyén, hanem a templom mögötti parkban állítatott fel a község. Felszentelésére 1992. augusztus 20-án került sor.

2011-re a szobor állapota meglehetősen megromlott. A helyi Római Katolikus Egyházközség, az önkormányzat összefogásával és magánszemélyek támogatásával Böcskei György enesei kőfaragó felújította. Megáldására dr. Pápai Lajos megyéspüspököt kértük fel.

Helytortenet_nepomuki_5.jpg nepomukiuj


A falu régi helyét Emlékkápolna őrzi. Előtte gránitoszlop emlékmű áll, az elesett szabadságharcos hősök tiszteletére. 1849. június 28-án a Pöltenberg hadtestéhez tartozó Kossuth honvédzászlóalj védelmezte az abdai átkelőt. Az ütközetnél állítólag a fiatal Ferenc József császár is jelen volt. A közelben találták meg a múlt század végén az elhantolt katonatetemeket. Megtalálható: Győrből Abda felé haladva az 1-es főút mentén, a Rábca-híd után kb. 200 m után jobbra letérve, majd egy földúton kb. 400 m-t haladva, egy alacsony dombon, fák között. Csak kívülről tekinthető meg. A Római Katolikus Egyházközség tulajdona, mely felújítatta 2010-ben.

Helytortenet_kapolna_3.jpg



Az 1849. június 28-án lezajlott csata során eltűntként nyilvántartott 273 honvéd sorsa sokáig ismeretlen volt. A Rábca szabályozásán (18861893) dolgozó földmunkások az új meder ásása közben tömegsírra bukkantak. Az  akkor még kávébarna menték felismerhetők voltak. Fényderült az eltűnt honvédek sorsára. Az eset megmozdította a győri és helybéli lakosságot. A Győri Jogakadémia hallgatói gyűjtést indítottak egy emlékmű felállítására. A Győri Közlöny szinte naponként beszámolt a gyűjtés állásáról. Az adományok felhasználásával méltó ünnepség keretében eltemették az elesett hősöket és sírjuk fölé Obeliszket emeltek.

helytortenet_kapolna-tabla_71.jpg


A Rákóczi-emlékmű az 1-es főút abdai hídfőjénél található a Rábca folyó partján. 1702. május 24-én a hagyomány szerint a fogságba hurcolt II. Rákóczi Ferencet az abdai hídnál halászó katona egy harcsával ajándékozta meg. A fogoly Rákóczi a hal szabadságát visszaadva, a vízbe dobta. E jelenetet őrzi az 1940-es évek elején készült művészi dombormű. Megtalálható: Győr felől az 1-es főúton érkezve a Rábca-hídon átkelve, de még a községet el nem érve az út jobb oldalán. Szabadon megtekinthető. A község 2010-ben felújíttatta.

Helytortenet_rakoczi-kozeli_8.jpg


A Radnóti-emlékmű egy nyírfaliget közepén áll, a költő munkaszolgálatos társaival együtt történt kivégzésének színhelyén, az eredeti Rábca-töltés bal partján. A folyamszabályozást követően (mai állapot) az emlékhely a folyó jobb partjára került.  Az emlékmű több átalakuláson esett át. Az első az 1960-as években a megyei KISZ Bizottság által elhelyezett vörös márvány emléktábla volt, amelyet mementóként meghagytak és az új emlékműegyüttesbe is beépítettek. A márványtábla mögött egy vöröses gránit oszlopon áll Radnóti Miklós költő mellszobra (Alexovics László alkotása). A mellszobor mögött egy hatalmas lángot szimbolizáló mészkő tömb utal a költő zsenijére. A költő mellszobra mellett jobb oldalt egy műkő oszlopba foglalva márványtáblán olvashatók a költővel egy időben kivégzett munkaszolgálatosok nevei – 1946-os exhumálási jegyzőkönyvnek megfelelően. Az emlékmű teljes befejezése a töltésről levezető díszburkolatú lépcsővel, úttal, illetőleg az emlékmű elemeit körülfogó térburkolattal lett teljes. Megtalálható: Az 1-es főút mentén Győrből Abda felé haladva, a Rábca-hídnál jobbra leágazva, a Rábca jobb parti töltésén kb. 300 m utat megtéve a gátőrház irányába. Szabadon megtekinthető.

Helytortenet_r12_9.jpg

Helytortenet_r4_10.jpg

Helytortenet_r2_6.jpg

 


Miklós 2010. június 10-én érkezett Abdára és a Magyar Állam tulajdona (vagyonkezelő: Központi Szolgáltatási Főigazgatóság). 17 testvére van. 2010-ben a március 15-ei ünnepségek után, a budapesti köztereken az ünnep alkalmából kiállított 18 korhű egyenruhás és valóságos méretarányokkal rendelkező huszár szobrokra pályázatot lehetett benyújtani. Ezt a határidő előtti utolsó napokban készítette el Szabó Zsolt polgármester és talált támogatókat a Hadtörténeti Múzeumban egy ilyen szobor Abdára kerüléséhez. 2010. április 7-én a Parlament Nándorfehérvári dísztermében, ünnepélyes keretek között kapta meg községünk polgármestere és Csigó László alpolgármester úr a hivatalos értesítést arról, hogy településünkre a 9. Miklós huszárezred szobra kerül. A szállítás megszervezését követően egy meleg nyári napon gördült be a régi polgármesteri hivatal udvarára a szállító jármű. A 2011. évi március 15-ei ünnepségünk alkalmával került bemutatásra első ízben az abdaiak számára a szobor, amikor is a kápolnánál megtartott megemlékezés helyszínére kiszállítottuk. A műanyagból készült alkotást tartós használatra kapta községünk, a leltár szerinti értéke egyébként a megkötött megállapodás alapján 707.000 Ft. A faluközpont áttervezése során az egyik tervezett zöldfelületi részben alakítottunk ki a szobor számára helyet. Így az 1848-49-es szabadságharcnak emléket állíthatunk a település központjában is. Külön öröm, hogy épp azt a szobrot kaptuk, melynek hagyományőrzői a környéken működnek. A 2011. év pünkösdjén a szomszédos településen megrendezett börcsi lovas vigasságok vendégei voltak legutóbb és a szobor abdai avatásán is részt vettek. Ők a Gróf Nádasdy Ferenc Hagyományőrző Huszár Bandérium.

A „mi Miklósunk” testvérei a következő településekre, illetve szervezetekhez kerültek: Tápióbicske, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, Szolnok, Mogyoród, Sümeg, a nyíregyházi Magyar Huszár Alapítvány, a Magyar Honvédség Támogató Dandár (Budapest), Kápolna, a Pákozdi Katonai Emlékpark, Sepsiszentgyörgy, a kisújszállási Nagykun Nádor Huszár Bandérium, Komárom, Isaszeg, Székelyudvarhely, a Fóti Károlyiak Alapítvány, Szeghalom és Tura.

Tényszerű kijelentés, hogy Abda egy színes folttal lett gazdagabb a szobor által. Reméljük, hogy az ilyen dolgokra nagyon fogékony gyerekek sok történetet mondatnak majd a szüleikkel, nagyszüleikkel, mely a történelmünk ismeretére és szeretetére neveli őket. S mi felnőttek sem felejtjük el, hogy elődeinknek tisztelettel tartozunk. Nekünk nem jutott és nem telik bronz vagy márványszoborra, de úgy gondolom, hogy ez a látnivaló is hamar fogalommá, találkozóhellyé válhat a környéken. A cseh főváros központja a Vencel tér, mely elég nagy ahhoz, hogy ne legyen elég csak magát a teret megjelölni egy találka helyeként. Ezért az itt randevúzók a ló fejénél vagy a ló farkánál kifejezéssel jelölik, hogy a térnek melyik részére gondoltak. De a pécsiek Széchenyi terén is dívik a kifejezés: találkozzunk a ló farkánál

Végezetül néhány szót arról, hogy miért éppen Miklós jutott nekünk. Az 1849. június 28-án a Pöltenberg hadtestéhez tartozó, Kossuth nevét viselő honvéd zászlóalj védelmezte az abdai rábcai átkelőt. A túlerővel szemben mintegy fél órán át voltak képesek tartani a hídfőt. A csatában a honvédek vesztesége 33 halott, 77 sebesült és 273 eltűnt katona volt. Az 18861893 közötti folyószabályozáskor a mederásásnál hevenyészve elhantolt katonatetemeket leltek a kubikusok. Minden bizonnyal a 273 eltűnt katona közül kerültek ki azok a névtelen hősök, akiket a tömegsírba temettek el. A hősök tetemeit a régi falu emlékét őrző kápolna elé helyezték át. Emléküket a sírhantjuk fölé emelt obeliszk őrzi, melyen a következő felirat olvasható:

Borulj le, óh magyar, mert
Előtted Szent e hant:
Szabadság vértanúi
Nyugosznak itt alant!
Te, világ Megváltója,
Istenség, légy velök:
Jogáért e hazának
Ők is vért áldozának
S megválták nemzetök!

Az abdai hídfő csatánál a 7. hadtest egységeihez tartozó 4. Sándor, a 9. Miklós és a 16. Károlyi huszárok, valamint a kiegészítő feladatot ellátó 13. Hunyadi huszárok egységei is harcoltak. A pályázatban erre hivatkozva kértünk és kaptuk tartós kihelyezésre ezt a huszár szobrot.

A helyi néphagyományunk őriz egy történetet is a csatáról, melyet így jegyeztek fel:

Negyvennyócban, amikor a nagy harc vót, itt Abdán is vót egy csata. A faluba’ vótak a németek meg a kozákok is. Győr felől gyöttek a magyar huszárok, átúsztattak a Rábcán, és neki a németnek! Ott vót a csata, ahun a legelő van, a falu szélin. Kápolna is van azóta a helin, oda temették azokat, akik ott elestek. A kápolna dombja felül gyüttek a huszárok, a németek meg ki a falubul, a legelő felül kerítették őket. Vót ám nagy zaj, lőttek cefetül, meg aki érte, vágta. Vót a huszárok között egy börcsi gyerek is. Hát az, amint vágta a németet, látja ám, hogy a szélső háznál egy fehér lovon valami tisztféle igen gukkerozza a csatát. No gondúta magába , majd adok én neked! Avval odavágtatott feléje. De a tisztféle is észrevette ám, megugrott, oszt végig a falun! A huszár meg utána! Kergette igen, ahogy csak bírta. Már Öttevényen is túl vótak, amikor má majdnem utolérte. De asztán a tiszti ló jobban vót abrakúva, jobban bírta a futást, mint a szegény, fáradt huszárló, osztán mindig jobban elhúzott elüle. De azér majdnem Kimléig kergette. Mivelhogy nem segített neki senki, egymaga nem tudta megfogni, hát abbahagyta. Amaz meg Óvárig futott, egyenesen a papokhoz. Ott sült ki, hogy az a tisztféle nem is vót akárki. Maga Ferenc Jóska vót! – Sokszor beszélték itt az öregek, de nagy kár, hogy nem vót akkor szerencséje annak a huszárnak. Mer ha elfogta vóna Ferenc Jóskát, talán vége is lett vóna az egész harcnak, és nem veszett vóna oda a szabadság.

Arra kérjük az abdaiakat és az ide látogatókat, hogy vigyázzunk rá közösen, ne ültessük fel rá a gyerekeket, de mondjuk el nekik, hogy igazi lóra sok helyen felszállhatnak, ha kedvet éreznek a lovassportokra. Miklós nem vásári látnivaló, hanem történelmünk egy dicső epizódjára emlékeztető alkotás. Nem kisebbítheti jelentőségét az anyaga, hiszen a valódi értéke nem abban rejlik, hanem az általa számunkra megjelenített történelemben.

huszr


 

Riportok

image

Abda SC – tisztújítás

Január 24-én tartotta meg a helyi labdarúgó sportegyesület a tisztújító közgyűlését. A tagságból 47 fő jött el a közgyűlésre, mellyel Bővebben...

Kampánygyűlés a Községházán

Tudvalévő, hogy az idei országgyűlési választások időpontjától változtak választási körzetek. Abda (Börccsel együtt) az eddigi győri körzetből a mosonmagyaróvári körzethez Bővebben...

Ravatalozó

A tervezett ütemben halad temetőnkben az új ravatalozó építése. A kivitelezők már a födém építésénél tartanak, de hamarosan birtokba vehetik Bővebben...
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
zrnyi_ilona_ltalnos_iskola.gif pv-logo KÖZVILÁGÍTÁSI
HIBABEJELENTÉS
eon zrt

gyor_hulladek_honlap_banner.jpg

gellérné  
os-nagy.jpg nfu_s vati_s 091026ESZA
ovoda honlapra_msolata infoblokk kedv final felso cmyk ERFA 200 Abda C tabla infoblokk kedv final CMYK ERFA

Levegőminőség

GPS koordinátáink:
47.69650, 17.54417


EOV koordinátáink:
537170, 262496

google maps

banner00

microwave
sz2020

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.