Abda Község

abda cimer

Katasztrófavédelmi gyakorlat

A közeljövőben egy katasztrófavédelmi gyakorlat kerül megtartásra Abdán. Ennek előkészítése érdekében az önkormányzat dolgozói a Híd utca végén lévő Öttevényi-csatorna érintett szakaszán a növényzet megtisztítását végezték és a terepet rendezték. A gyakorlat során több település beosztottai működnek majd közre. A gyakorlat célja a belvízveszély kialakulásának megelőzéséhez kapcsolódó beavatkozások és módszerek gyakorlati kipróbálása.

 

 

Az Abda SC új járműve

Az Abda SC valamivel több, mint 10m Ft értékű járműhöz nyert 100% támogatást a Darányi Ignácz tervből finanszírozott pályázathoz, melynek menedzselését az Arrabona EGTC munkatársai (Csányi Péter és Szalai Dóra) végezték. Átmeneti hitelt a Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet biztosított a pénzügyi teljesítéshez. A jármű a jövőben az egyesület labdarúgóinak – főleg az utánpótlás korosztály – sportrendezvényekre történő könnyebb eljutását hivatott majd szolgálni. A technikai átadás a PORSCHE Győr telephelyén zajlott, ahol Felhalmi Zsolt  a márkakereskedő képviselője  a átadta a járművet. Ezt követően Abdán Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke is gratulált a nyertes pályázatunkhoz.

 

 

Lovas emlékmenet

IMG_7286_1
Június 18-án a délutáni órákban lovas emlékmenet érte el községünket, mely eredetileg Kisújszállásról indult. A Nagykun Nádor Huszár Bandérium tagjai az I. Világháború kitörésének centenáriumára emlékezve teljesítik a menetelést egészen Sopronig. Abdán Csigó László alpolgármester úr köszöntötte őket, majd jómagam egy emlékszalagot kötöttem fel zászlójukra. Ezt követően vendégül láttuk a megfáradt lovasokat, akiknek helyben történő elszállásolását Rajna István szervezte. A lovasok szállása az önkormányzat Pityer Vendégházában volt, lovaiknak a tsz. telepen az F&R BT. adott helyet istállóiban, étkezésükről pedig Rajna úr gondoskodott.

Hősök Napja

IMG_5117_1

A hagyományokhoz híven május utolsó vasárnapján tartotta meg községünk az I. és II. világháború abdai hőseire történő megemlékezését. A 8 órakor kezdődő szentmise bemutatása is az elesettek lelki üdvösségéért történt, majd ezt követően az emlékmű előtt  megújult környezetben  folytatódott.

Read More

A Balogh Sándorné kulturális megbízott szervezte műsorban Kozma László egy Gyóni  Géza-verset szavalt, majd a Dalárda tagjai énekeltek. Lawrence Kponor atya imáját követően Csigó László alpolgármester mondta el gondolatait. A képviselő-testületet jómagam és az alpolgármester, a II. Rákóczi Ferenc Kulturális Alapítványt Szűcs Gábor –  a Kuratórium elnöke –  képviselte a koszorúzáskor.

Ravatalozó

IMG_4903_resize
A tervezett ütemben halad temetőnkben az új ravatalozó építése. A kivitelezők már a födém építésénél tartanak, de hamarosan birtokba vehetik a tetőfedők is a terepet. Tervezett átadás augusztus végén.
2014.05.04.
Szerző és fotó: Szabó Zsolt

Levegőminőség

GPS koordinátáink:
47.69650, 17.54417


EOV koordinátáink:
537170, 262496

google maps

banner00

microwave
sz2020

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.