Idősek napi ünnepség

Az abdai Gulyás Csárdában tartatott az idősek napi ünnepség melyet az önkormányzat és a Vöröskereszt helyi aktivistái szerveztek. Röviddel a 15 órás kezdés előtt már megtelt az étterem, s jó volt bekapcsolódni itt-ott a szép korúak legkülönbözőbb témában folytatott beszélgetéseibe múltról és jelenről. Balogh Sándorné köszöntőjét követően az óvodások, majd az iskolások műsorát tekinthették meg. Ezt követően Szabó Zsolt polgármester beszélt az időskorról, megbecsülésről, gondoskodásról. Az idősekről történő gondoskodás egyik helyi szereplője Márton Józsefné családgondozó, aki évtizedek óta látja el ezt a feladatot, munkaköri leírásában foglaltakon messze túlteljesítve. Hosszú és lelkiismeretes munkáját megköszönve a polgármester – az ünnepség által kínálkozó legmegfelelőbb körben – jutalomban részesítette. Hagyomány immár az is, hogy a két legidősebb hölgyet és urat köszönti az önkormányzat. (A gyakorlatban ez nem mindig a községünk legidősebbjeit jelenti, mert nem mindig jönnek el, vagy ha mégis, így minden évbe ugyanazokat köszöntenénk. Ezért a szervezők a legidősebbek közül választanak ki évente két-két új személyt.) Az idei évben Takács Ferencné Mariska néni és id. Herceg Feri bácsi voltak a felköszöntöttek, akik egy csokor virágot és egy ajándékcsomagot kaptak.  A műsort a nyugdíjas egyesület Dalárdájának fellépése zárta, melyet Karsai Klára tanított be. A vacsora sertéspörkölt volt, a jó hangulatról Rugli Béla zenész gondoskodott.

 

Képek száma a kategóriában: 46
Kategória megtekintve: 4178x
Szüreti felvonulás 2010
2010-ben is megrendezésre került - hagyományosan - a szüreti felvonulás. Október 2-án a kora délutáni órákban a Községháza elől indult a menet, majd kora este ide is érkezett vissza, miután a község utcáit körbejárták.

 

Képek száma a kategóriában: 119
Kategória megtekintve: 6047x
Óvoda avatás

Szabó Zsolt polgármester ünnepi beszéde 2010. szeptember 24-ei avatáson.

_______________________________________________________________

Tisztelt Ünneplők, Kedves Abdaiak!

Nem tudom ki hogy van ezzel, de én már nagyon vártam ezt a napot! Ez a néhány hónap sokunk halántékára ragasztott új vagy újabb ősz hajszálakat, de úgy gondolom, hogy amikor szétnézünk ma ebben a megújult létesítményben: cseppet sem bánjuk!

Abda Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be óvodánk korszerűsítésére, bölcsőde kialakítására. Régóta igény fogalmazódott meg egy bölcsödére Abdán. A családfenntartók, munkahellyel rendelkezők számára nálunk is egyre nagyobb problémát jelent a legkisebb családtagok elhelyezése. Vannak települések, ahol ezt családi napközivel oldották meg. Ez véleményem szerint csak félmegoldás, csakúgy, mint az úgynevezett ovi-bölcsi, mely nálunk is működött egy nevelési évet. Az igazi válasz azonban a jelentkező igényekre – úgy gondolom – az önálló bölcsőde. Az idei nevelés évtől az óvodai környezet javítása mellett két csoportban – 26 fő számára – biztosítani tudjuk a bölcsődei ellátást.

Az óvoda épület tetőterének egy része beépítésre kerül, az óvodai tornaszoba, kiszolgáló helyiségek és az iskolások számára ebédlő és melegítő konyha kap helyet. A földszinten ennek köszönhetően felszabaduló helyiségek átalakítását követően mind a bölcsődei mind az óvodai ellátás számára biztosítottak lesznek az önálló csoportszobák, tej- és melegítő konyha és étkezők. A felújítás az akadálymentesítés szempontjainak figyelembe vételével történt, az épületen belüli közlekedés akadálymentes lesz. A tetőtérbe a feljutást akadálymentes lift biztosítja. Az építés mellett a bölcsőde eszközellátottságának biztosítása érdekében eszközbeszerzés történt több mint nettó 4 millió Ft értékben. A projekt megvalósítására az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam 60 millió Ft támogatást nyújtott, a beruházáshoz szükséges további költséget az önkormányzat saját forrásból biztosítja.

Úgy gondolom ez a korszerűsítés a MEGLEPETÉSEK projektje volt. Egy oktatási intézmény felújítása mindig alapos szervezőmunkát igényel. Jó előre és alaposan elkezdtük a munka szervezését, amelyet aztán az időjárás az első hetekben teljesen átírt. Ez volt az első – kellemetlen – meglepetés, de aztán jött a többi. A hirtelen és kényszerű kiköltözésben, a helyi civil szervezetektől, szülőktől kapott nagy segítség meglepetése aztán némileg kompenzálta ezt a keserű szájízt. Gyermekkoromból vannak emlékeim utoljára az egész falut megmozgató társadalmi munkákról, például a templom felújítások, s még régebben ugyanennek az óvodának az építése-szépítése. A beázások és a hirtelen költözködés miatti munkákban összefogó szülők és dolgozók jó szándéka és teljesítménye előtt csak fejet tudok hajtani! Köszönöm továbbá a türelmüket is, s itt kiemelném a szomszédokat a naponta erre közlekedőket, akiket talán kárpótolt a munka ütemének látványa, a naponta lemérhető változások öröme. S itt meg kell említenem az építőket is, akik szinte a lehetetlenre vállalkoztak a szerződés aláírásakor, s a feszített munkatempóval tartani tudták a határidőt!

Végezetül – az önkormányzati választások előtt egy héttel – szeretnék rámutatni egy fontos dologra, ami talán majd az abdaiaknak is segít eligazodni a jelöltek személye és az ígéretek erdeje között. Ha valaki figyelmesen elolvassa a 2006-ban megválasztott polgármester gazdasági programját, akkor abban sehol nem talál utalást bölcsőde megépítésére! S most mégis itt állunk ez előtt a szép létesítmény előtt és közösen örülünk neki, ünnepelünk. Úgy gondolom, hogy ennél jobban semmi nem szemléltetheti azt, hogy a meglévő igényeink lehetnek bár megannyira jogosak egy tornacsarnokra, kerékpárútra. Ha ezek az igények nem párosulnak egy kedvező pályázati, finanszírozási környezettel, akkor nem lehet megvalósítani őket vagy az adott időben még nem érdemes belevágni a megvalósításba. Ugyanezt fordítva is igaz: a lehetőségek mellett nem szabad elmenni, csak mert egy tervezetben egy fejlesztés előre nem volt kitűzve.

Hölgyeim és Uraim!

Minden társadalom, közösség megítélését nagyban meghatározza, hogyan bánik a fiataljaival és az idősekkel. Ezzel a felújítással Abda Község Önkormányzata letette a névjegyét az ifjúság nevelése tekintetében, de ugyanezzel az épülettel szeretnénk választ adni a másik korcsoport, az idősek megbecsülésére is! A tetőtérnek jelenleg alig fele kihasznált. Az eredeti elképzeléseink között szerepel, hogy itt – az akadálymenetes lifttel megközelíthető tetőtérben – megvalósítsuk az idősek napközi otthonos ellátását. Ez lenne az első lépés afelé, hogy szüleinkről, nagyszüleinkről való gondoskodással kifejezzük irányukba tiszteletünket és idős korukra javítsuk életminőségüket.

De ez már a jövő, egy következő fejlesztés, Abda történelmének egy új fejezete lesz a következő önkormányzati ciklusban tevékenykedők számára …

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

 ______________________________________________________________

A fényképeket Rigóné Finta Anikó, Ladocsi Attila és Szabó Attila készítette.

 

Képek száma a kategóriában: 94
Kategória megtekintve: 6598x
IV. Holt-Rábca Fesztivál

2010. szeptember 18-án az abdai sportpályán megtartott IV. Rábcamenti Klutúrális Fesztiválon készült fényképeket tekinthetik itt meg melyeket Szabó Zsolt készített.

 

 

Képek száma a kategóriában: 97
Kategória megtekintve: 5017x
Augusztus 20-ai ünnepség

Községünk hivatalos ünnepségéről Szabó Patrícia fényképeit láthatják itt 2010. augusztus 20-áról, a kitüntetések és elismerések átadásáról.

 

 

Képek száma a kategóriában: 71
Kategória megtekintve: 3659x
Elszármazottak II. találkozója

Második alkalommal került sor az Abdáról elszármazottak találkozójára az abdai Községházán. Elhangzott - jövőre már nem biztos, hogy mindenki személyre szóló meghívót kap, de - jövőre is szeretné az önkormányzat megtartani az összejövetelt.

Fotók: Szabó Zsolt

 

 

Képek száma a kategóriában: 51
Kategória megtekintve: 3000x
Abdai kombinált fogathajtó verseny
2010. augusztus 7-én Abdán megrendezett kombinált fogathajtó verseny fényképeit láthatják itt, melyeket Szabó Zsolt készített.

 

Képek száma a kategóriában: 149
Kategória megtekintve: 8666x
Abdai kombinált fogathajtó verseny - Németh László képei
A fogathajtó versenyen az abdai Németh László (Radnóti lktp.) által készített fényképek láthatók itt.

 

Képek száma a kategóriában: 91
Kategória megtekintve: 5494x
Kokó-Kupa 2010.
A nyolcadik alkalommal - Kovács József emlékére - megrenbdezett Kokó-Kupa 2010. fényképei láthatók itt, melyeket Szabó Zsolt készített.

 

Képek száma a kategóriában: 102
Kategória megtekintve: 4844x
Galambász jubileum

Az abdai F10 Postagalamb Egyesület 50 éves fennállása alkalmából az abdai Gulyás Csárdában megtartott ünnepség képei láthatók itt. A képeket Szabó Zsolt készítette.

 

 

Képek száma a kategóriában: 49
Kategória megtekintve: 2687x
Kocsma-Kupa
2010. július 24-én második alkalommal került megrendezésre a Kocsma-Kupa. Ennek az önszerveződő sporteseménynek a fotóit láthaják itt. A képeket Szabó Patrícia készítette.

 

Képek száma a kategóriában: 65
Kategória megtekintve: 4081x
Abda SC ifi edzőmeccs
Az Abda SC U19-es csapata és a Sokorópátka SE felnőtt csapata által lejátszott edzőmérkőzés képei.

 

Képek száma a kategóriában: 64
Kategória megtekintve: 3403x
Véradás (18)
Véradás
A 2010-es év nyári véradására a Községházán került sor. 88 segítő ember nyújtotta a kezét. Köszönet neki és a szervezőknek, segítőknek akik fogadták a véradókat.

 

Képek száma a kategóriában: 18
Kategória megtekintve: 1897x
Kistérségi nyugdíjas találkozó
Abdán a Gulyás Csárdában rendezte meg a börcsi nyugdíjas klub a kistérségi találkozót, melyre meghívta az abdai, ikrényi és öttevényi klubot is. (Fotók: Szabó Zsolt)

 

Képek száma a kategóriában: 86
Kategória megtekintve: 3366x
Tűzoltóverseny
2010. május 29-én megrendezett I. fokozatú tűzoltó verseny fotói láthatók itt. (Fotók: Szabó Zsolt, Szabó Patrícia)

 

Képek száma a kategóriában: 47
Kategória megtekintve: 3641x
Abda SC szezonzáró
Az Abda SC 2010. június 22-én a sportlétesítményben megtartott évadzáró rendezvénye, melyen értékelte a vezetőség a csapatok bajnokságban nyújtott tevékenységét.

 

Képek száma a kategóriában: 20
Kategória megtekintve: 2859x
Nyugdijasklub rendezvénye
Abdai Baráti Kör - "Gyöngyvirág" Nyugdíjas Egyesület évadzáró rendezvénye a Községháza kistermében. A maguk által készített és hozott sütemények mellett pácolt, grillezett húsokból álló estebédet fogyasztottak. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult.

 

Képek száma a kategóriában: 45
Kategória megtekintve: 2514x
Abda - Ballagás 2010

A Zrínyi Ilona Általános Iskola végzős tanulóinak ballagási ünnepségén készült képek. (Fotók: Szabó Zsolt)

 

 

Képek száma a kategóriában: 70
Kategória megtekintve: 4868x
50 éves osztálytalálkozó

Az 1945-46-os születésű, 1952-1960. évfolyam diákjai Szűcs Gyula diáktárs szervezésével 50 éves osztálytalálkozót tartottak 2010. június 18-án.

A csoportkép névsora balról jobbra: Vida Márton, Szép Ferenc, Horváth Ibolya, Kovács István János, Virágh Gyöngyi, Szűcs Gyula, Mészáros Marika, Fűzfa Ottó irodalomtanár, Baracskai Erzsébet, Horváth Emil, Szabó Piroska, Bagy József, Baracskai Katalin, Bertalan József, Cseter Gizella és Balázsfalvi Béla.

Fényképek Somogyi Évától.

 

Képek száma a kategóriában: 45
Kategória megtekintve: 4891x
Óvodások a sportpályán
Az óvoda nagycsoportosai szüleikkel eltöltöttek egy tartalmas délutánt az abdai sportpályán. (Fotók: Szabó Zsolt)

 

Képek száma a kategóriában: 12
Kategória megtekintve: 1955x
 
Powered by Phoca Gallery

infoblokk kedv final CMYK ERFA

Abda C tabla

Abda Híradó

web_links

Hírlevél

Feliratkozás:
Email*
Név*
mobil

GPS koordinátáink : 47.69650, 17.54417
EOV koordinátáink :    537170, 262496
google maps

microwave

Pityer vendégház Abda

banner00

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.