Abda Község

abda cimer

Polgármesteri köszöntő

Szabo Zsolt polgarmester

Kedves Látogató!

Tisztelettel köszöntöm honlapunkon! Engedje meg, hogy e rövid bemutatkozással hasznos információkat kínáljak Önnek községünkről.

Abda közös önkormányzati hivatal székhelye. A közös hivatalhoz tartoznak még Börcs és Ikrény községek. Így együtt közel 6600 fős közösséget alkotunk. A községünk lakóinak száma 3368 fő, többségük Győrben dolgozik.

Beszámoló 2007

Tájékoztató a képviselõ-testület és szervei 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 79. §. /1/ bek. alapján a polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának három negyedéves helyzetérõl a költségvetési koncepciójához kapcsolódóan tájékoztatja a képviselõ-testületet. A tájékoztató tartalmazza a helyi önkormányzat költségvetési elõirányzatainak idõarányos alakulását, a tartalék felhasználását, a hiány (többlet) összegének alakulását, valamint a helyi  önkormányzat költségvetésének alakulását.

A fenti törvényi elõírásoknak eleget téve az alábbiakban tájékoztatom a képviselõ-testületet a 2007. évi költségvetés teljesítésérõl.

B E V É T E L E K

Bevételünk fõösszege a 2007. évi módosított 542.722 eFt-tal szemben 488.191 eFt, amely 89,95 %-os teljesítést jelent.

Intézményi mûködési bevételünk teljesítése 19.631 eFt a tervezett  22.702 eFt-tal szemben.

E bevételi források keretében terveztük és teljesítettük az egyéb saját bevételt, melynek következtében áru és készlet értékesítés ellenértéke 301 eFt,  szolgáltatások ellenértékébõl 539 eFt,, egyéb sajátos bevételbõl 260 eFt, továbbszámlázott szolgáltatásokból 3.819 eFt, bérleti és lízingdíj bevételbõl 3.867 eFt, intézményi ellátási díjakból 3.336 eFt, alkalmazottak térítésébõl 31 eFt, kártérítési bevétel 299 eFt, egyéb térítés 13 eFt .

Hatósági jogkörhöz köthetõ mûködési bevételbõl 59 eFt származott, amely  kifüggesztésre, telephely engedélyre illetve adatszolgáltatásra befizetett összegbõl adódott.

Általános forgalmi adó bevételeink teljesítése  5.136 eFt, mely összeg kiszámlázott termékek és szolgáltatások és a telek bevételek áfája.

Kamatbevételünk 1.971 eFt értékpapír visszaváltásból és az OTP folyószámla kamatbevételbõl származik.

Önkormányzatunk sajátos mûködési bevétele  215.918 eFt, a módosított 206.154 eFt-tal szemben.

Helyi adó bevételünk 102.244 eFt: - iparûzési adóból 97.845 eFt, idegenforgalmi adóból 162 eFt, míg a magánszemélyek kommunális adója számlájára 4.237 eFt átutalása történt meg.

Átengedett központi adóink az elõre meghatározott összegben idõarányosan érkeztek az  állami hozzájárulás számlára Szja bevétel 80.954 eFt. Gépjármûadó bevételünk 27.880 eFt, termõföld bérbeadásból származó jövedelemadó befizetett összege 711 eFt.

Bírságok, egyéb bevételek 4.129 eFt. Ebbõl pótlék, bírság számlára 1.941 eFt, talajterhelési díj bevétel 2.020 eFt, szabálysértési bírságból 168 eFt folyt be.

Támogatások és átvett pénzeszközökbõl származó bevételünk 111.586 eFt.

A központi költségvetéstõl kapott költségvetési támogatásból a feladatmutatóhoz kötött normatív állami hozzájárulás teljesítése 95.294 eFt.

Normatív kötött felhasználású támogatás 2.327 eFt, amelybõl kiegészítõ támogatás egyes közoktatási feladatokhoz (pedagógus továbbképzés) 370 eFt, valamint kiegészítõ támogatás egyes szociális feladatokhoz (rendszeres szociális, rendszeres gyermekvédelmi, ápolási díj, közcélú foglalkoztatottak támogatása, lakásfenntartási támogatás) 1.957 eFt.

Központosított elõirányzatok (prémium évek pályázat, szakmai informatikai fejlesztés, létszámcsökkentési pályázat, 13.havi illetmény) 13.492 eFt. Egyéb központi támogatás (szociális nyári gyermekétkezés) 473 eFt.

Felhalmozási és tõke jellegû bevételünk 27.183 eFt összegben teljesült a tervezett 59.298 eFt-tal szemben. Ebben szerepet játszott, hogy a 3 db önkormányzati lakótelek értékesítésébõl származó bevétel 16.750 eFt. Felhalmozásra átvett pénzeszköz 240 eFt, mely összeg a közmûfejlesztési befizetések befizetésébõl történt. Koncesszióból származó bevételünk 8.673 eFt. Földhasználati jog értékesítése 1.500 eFt, földterület értékesítés 20 eFt

Átvett pénzeszközök összege 99.139 eFt, mely bevételi forrásból 34.909 eFt támogatás értékû mûködési bevétel. Ez a bevételi összeg tartalmaz 301 eFt mozgáskorlátozott támogatást, HEFOP pályázati lehívás 9.367 eFt, pályázati támogatásokból (iskola, kulturális fesztivál) 133 eFt,  6.296 eFt Egészségbiztosítótól átvett mûködési bevételt, 627 eFt közhasznú foglalkoztatottak támogatását, 12.965 eFt Börcstõl mûködésre átvett pénzeszközt,  2.753 eFt Abda-Börcs közoktatási társulásból adódóan, Körjegyzõség által - önkormányzati választásra átvett 65 eFt-ot. Többcélú kistérségi társulástól átvett pénzeszköz 2.402 eFt.

Támogatás értékû felhalmozási bevétel 4.014 eFt volt, melyet HEFOP pályázati lehívásra 522 eFt-ot, játszótéri pályázatra 1.200 eFt-ot,  helytörténeti információs táblára 307 eFt-ot, kerékpárút tervezéséhez 1.985 eFt-ot kapott önkormányzatunk.

Pályázati támogatás Közoktatási Alapítványtól 198 eFt.

Körjegyzõség  felügyeleti szervtõl kapott támogatása  60.018 eFt.

Kölcsönök visszatérülésének bevétele 1.226 eFt, amely az elsõ lakáshoz jutóknak nyújtott támogatási kölcsön visszatérülésébõl származik.

Belföldi értékpapír Év végén a forgatási célú értékpapír forgalma a bevételi oldalon nem szerepel, Nettó elszámolás miatt a kiadási oldalon mutatjuk be.

Elõzõ évi pénzmaradvány igénybevétele 13.508 eFt.

Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételünk összege a bázis idõszakhoz képest növekedést mutat  1.848 eFt, (nyitó: 10.197 eFt - záró: 12.045 eFt) év végén itt mutatjuk ki a 2008. évi állami támogatás elõlegét, valamint az egyéb függõ bevételeket.

KIADÁSOK

Kiadásunk módosított elõirányzata  542.722 eFt, ezzel szemben a teljesítés 469.469 eFt, mely 86,5 %-os teljesítést jelent.

Személyi juttatásokra177.475 eFt-ot költöttünk. Itt került teljesítésre a teljes és részmunkaidõben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása (alapilletmény, pótlék) melyre 133.189 eFt-ot,  munkavégzéshez kapcsolódó juttatásokra (jutalom, túlóra, készenléti ügyeleti - helyettesítési díj,  minõségi bérpótlék, táppénz) 6.479 eFt-ot, teljes munkaidõben foglalkoztatottak sajátos juttatására (biztosítási díjak, pedagógus továbbképzés, szakvizsga továbbtanulás, jubileumi jutalom, végkielégítés) 13.260 eFt-ot költöttünk, szociális juttatásra 760 eFt-ot, 12.288 eFt-ot teljes és részmunkaidõben foglalkoztatottak személyhez kapcsolódó költségtérítésére (ruházati költség, közlekedési költségtérítés, étkezési hozzájárulás, pedagógus szakkönyv vásárlás), fizettünk ki a hivatal és az intézményeink dolgozóinak.

Külsõ személyi juttatásaink összege 11.499 eFt, melybõl a képviselõk, alpolgármester tiszteletdíját, HEFOP pályázattal kapcsolatos megbízási díjak, ebösszeírás, helyettesítés, felmentett munkavállalók bére (konyha), Abdai Hír-Lapok szerkesztése, temetõ sírhely fényképezéssel kapcsolatos kifizetéseket  oldottuk meg.

Munkaadókat terhelõ járulékok teljesítése 53.203 eFt.  Az illetmények után járó 29 %-os tb. járulékra 46.595 eFt-ot, munkaadói járulékra 4.491 eFt-ot, egészségügyi hozzájárulásra 1.595 eFt-ot, míg táppénz hozzájárulásra 522 eFt-ot fizettünk ki  dolgozóink 15 napon túli betegsége, valamint az ápolási díjban részesülõk után.

Dologi kiadásaink teljesítése83.925 eFt. A feladaton belül kerültek teljesítésre a fenntartással, mûködéssel kapcsolatos költségek.  Készletbeszerzésre (élelmiszer, irodaszer, könyv, folyóirat, hajtó és kenõanyagok, szakmai anyagok, munkaruha) 12.681 eFt-ot. Kommunikációs szolgáltatásokra (telefondíj, internet- tv elõfizetési díj, mûsorszolg)  2.081 eFt-ot. Szolgáltatási kiadásokra (bérleti díj, szállítás, gázenergia, villamosenergia, víz- és csatornadíjak, karbantartási költségek, tisztítószer,  postaköltség, szemétszállítás, stb.) 45.017 eFt-ot. Általános forgalmi adóra 14.829 eFt-ot. Kiküldetésekre, reprezentációra, reklámköltségekre 1.166 Ft-ot. Egyéb dologi kiadásokra 3.150 eFt-ot. Vásárolt közszolgáltatásra (logopédus, fogászati ügyelet,) 1.126 eFt-ot, költöttünk.

Egyéb folyó kiadásunk 3.875 eFt összegben teljesült. Adók, díjak, befizetések kiadásaira (pályázati díjak, biztosítási díjak, reprezentáció után fizetendõ szja, rehabilitációs hozzájárulás) 1.196 eFt-ot fizettünk ki.  További 2.393 eFt-ot  pedig a  központi költségvetésnek utaltunk vissza a többlet állami támogatás igénybe vétele miatt.

Társadalom és szociálpolitikai juttatásokra 11.082 eFt-ot fizettünk ki. Ezen belül rászorultságtól függõ pénzbeni juttatásokra (rendszeres szociális segély, lakásfenntartási támogatás, ápolási díj, átmeneti segély, temetési segély, gyermekvédelmi támogatás, egyéb rendeletben megállapított támogatás) 10.379 eFt, természetben nyújtott szociális ellátásra (szociális étkezés, közgyógy ellátás) 703 eFt került kifizetésre

Pénzeszköz átadás, támogatásra 87.204 eFt-ot használtunk fel. Ebbõl mûködési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n belülre 67.842 eFt, mûködési célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre 9.009 eFt. A felhalmozási célú pénzeszköz átadás 10.353 eFt. (a pénzeszköz átadások  jogcímei és címzettjei részletesen a 6. sz. mellékletben található).

Felújítás kiadásunk teljesítése 1.492 eFt.

Intézményi beruházási kiadásunkat 21. 082 eFt-ra teljesítettük a beszámolás idõszakában. A költségvetésben tervezett beruházási kiadásunk összege 25.038 eFt volt, ez módosításra került. A módosított elõirányzat 34.631 eFt. (felújítási és intézményi beruházások kiadásait az 5. sz. melléklet tartalmazza).

Ellátottak pénzbeni juttatása  (Arany János Tehetséggondozó Program) 80 eFt.

Kölcsönök nyújtása: az elsõ lakáshoz jutóknak visszatérítendõ támogatási kölcsön nyújtása az év folyamán 2.000 eFt  volt. Lakosságnak nyújtott mûködési kölcsön 254 e Ft ( konyha dolgozói részére).

Értékpapír vásárlás: Szabaddá váló pénzeszközeinkbõl OTP Tõkegarantált Pénzpiaci Befektetési Jegyet vásároltunk az év folyamán összesen 80.850 eFt értékben, amelybõl 49.178 eFt értékesítésre került, így december 31.-én 60.722 eFt összegû értékpapír állománya van az önkormányzatnak (nyitó állomány 29.050 eFt).

Függõ, átfutó, kiegyenlítõ. összege a bázis idõszakhoz képest csökkenést mutat  -413 eFt, (nyitó: 8.962 eFt - záró: 8.549 e Ft) év végén, itt mutatjuk ki a december havi munkabéreket, a munkavállalókkal kapcsolatos kifizetéseket, valamint a MÁK forgótõke igényét.

Tartalékunk módosított elõirányzata 33.324 eFt,.

Abda, 2008.

                                                                                                    Szabó Zsolt

                                                                                                    polgármester

 Abda község önkormányzata és szervei 2007. évi bevételeinek alakulása

Bevételi jogcím Eredeti elõirányzat Módosítás  I Módosított elõirányzat Módosítás    II Módosított elõirányzat Módosítás    III Módosított elõirányzat Teljesítés % Teljesítés 2006. év
2 3 4 5 6 7   9 10 11 10
I. Önkormányzat mûködési bevételei (2+3) 228 885 740 229 625 -4 189 225 436 3 420 228 856 235 549 102,92 217 929
I/1. Intézményi mûködési bevételek 20 105 416 20 521 150 20 671 2 031 22 702 19 631 86,47 13 019
I/2. Önkormányzat sajátos mûk. Bev. (3.1 + ...+3.6) 208 780 324 209 104 -4 339 204 765 1 389 206 154 215 918 104,74 204 910
Illetékek                    
Pótlékok, bírságok               1 941   4 055
Helyi adók 93 600   93 600   93 600   93 600 102 244 109,24 102 563
Átengedett központi adók 114 580 324 114 904 -4 339 110 565 1 389 111 954 109 545 97,85 98 292
Talajterhelési díj 600   600   600   600 2 020 336,67  
Egyéb sajátos bevételek               168    
II. Felhalm. és tõkejellegû bev. (4.1+...4.3) 59 058 240 59 298   59 298   59 298 27 183 45,84 11 287
Tárgyi eszközök, imm. javak érték.felhalm.átvett peszk.   240 240   240   240 240 100,00 152
Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei 59 058   59 058   59 058   59 058 26 943 45,62 11 135
Pénzügyi befektetések bevételei                    
III. Támogatások, kiegészítések (5.1+...+5.7) 92 438 -841 91 597 12 853 104 450 7 136 111 586 111 586 100,00 110 140
Normatív hozzájárulások 90 998 -1 059 89 939 5 415 95 354 -60 95 294 95 294 100,00 98 456
Központosított elõirányzatok   69 69 6 958 7 027 6 465 13 492 13 492 100,00 987
Színházi támogatás                    
Normatív kötött felhasználású  támogatás                   5 335
Kiegészítõ támogatás 1 440 149 1 589 7 1 596 731 2 327 2 327 100,00  
Mûködésképtelen önkormányzatok támogatása                    
Fejlesztési célú támogatások (5.7.1+...+5.7.4)                   5 041
Cél- címzett támogatás                    
Helyi önk.-ok fejlesztési támogatása                   3 000
Vis maior tartalék                   2 041
Egyéb központi támogatás       473 473   473 473 100,00 321
(IV. Végelgesen átvett pénzeszközök (6.1+6.2+6.3+6.4+6.5) 82 089 8 628 90 717 3 421 94 138 5 011 99 149 99 139 99,99 84 283
Támogatásértékû mûködési bevételek (6.1.1.+...+6.1.5.) 22 071 6 906 28 977 3 114 32 091 2 828 34 919 34 909 99,97 28 035
Kp-i ktgvetési szervtõl   6 756 6 756 2 977 9 733 -1 9 732 9 733 100,01  
Fejezeti kezelésû elõirányzattól   150 150 137 287 -154 133 133 100,00  
Tb alaptól átvett mûk. bevétel 6 307   6 307   6 307   6 307 6 296 99,83 6 246
Elkülönített állami pénzalapból 371   371   371 256 627 627 100,00  
Helyi önk. és ktgvet. szerveitõl 15 393   15 393   15 393 325 15 718 15 718 100,00 16 624
Többcélú kistérségi társulás           2 402 2 402 2 402   5 165
Támogatásértékû felhalmozási bevételek (6.2.1.+...+6.2.4.)   1 722 1 722 307 2 029 1 985 4 014 4 014 100,00 4 595
OEP-tõl átvett pénzeszköz                    
EU támogatás                    
Támogatásértékû felhalm bev. Közp.ktségvet. Szervtõl   522 522   522 1 985 2 507 2 507 100,00 4 495
Egyéb kvi szervtõl átvett tám.   1 200 1 200 307 1 507   1 507 1 507 100,00 100
Mûködési célú pénzeszköz átvétel államházt. kívülrõl           198 198 198 100,00  
Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államh. kívülrõl                    
Felügyeleti szervtõl kapott támogatás 60 018   60 018   60 018   60 018 60 018 100,00 51 653
V. Tám. kölcs. visszatér. igénybev., értékp. bev. (7.1+7.2) 1 275   1 275   1 275   1 275 1 226 96,16 1 325
Mûködési célú  kölcsön visszatér., értékpapír bev.                    
Felhalmozási célú kölcsön visszatérülés 1 275   1 275   1 275   1 275 1 226 96,16 1 325
VI. Finanszírozási bevételek (8.1+8.2) 29 050   29 050   29 050   29 050      
Hitelek, kölcsönök bevételei                    
Értékpapírok bevételei 29 050   29 050   29 050   29 050   0,00  
Elõzõ évi pénzmaradvány igénybevétele 13 508   13 508   13 508   13 508 13 508 100,00 5 628
Bevételek összesen: 506 303 8 767 515 070 12 085 527 155 15 567 542 722 488 191 89,95 430 592
Függõ, átfutó, kiegy. Bevételek               1 848   -349
              490 039   430 243

  Abda község Önkormányzata és szervei kiadásainak alakulása 2007. évben

Kiadási jogcímek Eredeti elõirányzat Módosítás  I Módosított elõirányzat Módosítás  II Módosított elõirányzat Módosítás  III Módosított elõirányzat Teljesítés % Teljesítés 2006. év
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
Személyi  juttatások 175 258 281 175 539 3 083 178 622 3 926 182 548 177 475 97,22 166 377
Munkaadókat terhelõ járulékok 52 632 -65 52 567 896 53 463 1 572 55 035 53 203 96,67 51 226
Dologi és egyéb folyó kiadások 82 237 6 169 88 406 3 038 91 444 7 166 98 610 83 925 85,11 68 748
Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 11 894 459 12 353 473 12 826 417 13 243 11 082 83,68 10 697
Pénzeszközátadások 79 130 5 131 84 261 1 503 85 764 2 689 88 453 87 204 98,59 68 241
Felügyelet alá tartozó ktgvetési szerv támogatása 60 018   60 018   60 018   60 018 60 018 100,00 51 653
Mûködési célra 9 365 5 131 14 496 1 503 15 999 1 760 17 759 16 833 94,79 6 390
Fejlesztési célra 9 747   9 747   9 747 929 10 676 10 353 96,97 10 198
Felhalmozási kiadások 25 890 9 134 35 024 460 35 484 999 36 483 22 574 61,88 22 115
Felújítások áfával 852   852   852 1 000 1 852 1 492 80,56 9 310
Beruházások áfával 25 038 9 134 34 172 460 34 632 -1 34 631 21 082 60,88 12 805
Ellátottak pb. juttatása 100   100   100   100 80 80,00 30
Pénzü-i. befekt. Kiadásai                    
Kölcsönök nyújtása 3 000   3 000   3 000 254 3 254 2 254 69,27 600
Hitelek törlesztése                    
Mûködési célú                    
Fejlesztési célú                    
Rövid lejáratú ép. Vásárlása           31 672 31 672 31 672 100,00 29 050
Tartalékok 76 162 -12 342 63 820 2 632 66 452 -33 128 33 324      
Általános tartalék 18 393 -2 393 16 000 -4 601 11 399 -3 938 7 461      
Mûködési célrtartalék 7 560 1 005 8 565 6 170 14 735 2 426 17 161      
Fejlesztési céltartalék 45 931 -8 682 37 249 -153 37 096 -31 616 5 480      
Egyéb céltartalék 4 278 -2 272 2 006 1 216 3 222   3 222      
Kiadások összesen: 506 303 8 767 515 070 12 085 527 155 -16 105 542 722 469 469 86,50 417 084
Függõ, átfutó, kiegy. Kiadás               -413   -81
              469 056   417 003

 Abda község Önkormányzata által átadott pénzeszközök 2007. évben

Támogatás formája Támogatott szervezet neve Támogatás jogcíme Támogatás, pénzeszk. átadás Teljesítés %
Eredeti ei. Módosítás összege Módosított ei.
2 3 4 5 6 7 8 9
Mûködési célú átadás ÁHT-on belülre              
  Körjegyzõség Felügyelet alá tartozó költségv. szerv támogatása 60 018   60 018 60 018 100,00
  Börcs Önkormányzat 2006. elszámolás, 2007 Társulás 639 1 255 1 894 1 894 100,00
  Magyar Közigazgatási Kar Tájékoztató füzet 6   6 6 100,00
  Területfejlesztési Tanács Tagdíj   94 94 94 100,00
  Hulladékgazdálkodási Társulás Tagdíj 654   654 627 95,87
  Többcélú Kistérségi Társulás 2006. évi többlet normatíva, Tagdíj 65 4 449 4 514 4 514 100,00
  Kistérségi Társulás Ikrény Gyermekjóléti szolg. Mûk. Tám. 120   120    
  Öttevény-Mecsér Körjegyzõség Rendõrség támogatása 60   60 60 100,00
  Szigetközi Felsõ Duna Menti Térségi Fejlesztési Tanács 2007. évi tagdíj   94 94 94 100,00
  BURSA   570 -29 541 535 98,89
Mûködési célú átadás ÁHT-on kívülre              
  Tûzoltó Egyesület Mûködési támogatás 482 490 972 972 100,00
  Postagalamb Egyesület Mûködési támogatás 100   100 100 100,00
  ABDA SC Sportkör támgatása 3 000 305 3 305 3 255 98,49
  ABDA SC Lovassport 130   130 130 100,00
  Alapítványok Mûködési támogatás 100 10 110 110 100,00
  Polgárõr Egyesület Mûködési támogatás 560 200 760 760 100,00
  Vöröskereszt helyi szervezete Mûködési támogatás 250 20 270 20 7,41
  Rákóczi F. Alapítvány Mûködési támogatás 1 814 838 2 652 2 652 100,00
  Holt-Rábcáért Egyesület Mûködési támogatás 200 202 402 402 100,00
  Abdai Tehetséges Fiatalok Közh.A. Mûködési támogatás 150   150 150 100,00
  Nyugdíjas Klub Mûködési támogatás 200 386 586 378 64,51
  Mozgáskorlátozottak Mûködési támogatás   70 70 70 100,00
  Háztartásnak Vizitdíj   10 10 10 100,00
  Felsõ Dunamente Térségi F.T. Mûködési támogatás 265   265    
  Mûködési célú pénzeszköz átadás Összesen: 69 383 8 394 77 777 76 851 98,81
Fejlesztési célú átadás ÁHT-on belülre              
  Gyõr önkormányzat kerékpárút tervezés     929 929 929 100,00
Felhalmozási célú átadás ÁHT-on kívülre              
  Gyõri Kommunális Szolg. Rekultiváció 689   689 751 109,00
  Pannon Víz Rt Fejlesztési támogatás 9 058   9 058 8 673 95,75
  Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Összesen: 9 747 929 10 676 10 353 305

Riportok

image

Abda SC – tisztújítás

Január 24-én tartotta meg a helyi labdarúgó sportegyesület a tisztújító közgyűlését. A tagságból 47 fő jött el a közgyűlésre, mellyel Bővebben...

Kampánygyűlés a Községházán

Tudvalévő, hogy az idei országgyűlési választások időpontjától változtak választási körzetek. Abda (Börccsel együtt) az eddigi győri körzetből a mosonmagyaróvári körzethez Bővebben...

Ravatalozó

A tervezett ütemben halad temetőnkben az új ravatalozó építése. A kivitelezők már a födém építésénél tartanak, de hamarosan birtokba vehetik Bővebben...
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
zrnyi_ilona_ltalnos_iskola.gif pv-logo KÖZVILÁGÍTÁSI
HIBABEJELENTÉS
eon zrt

gyor_hulladek_honlap_banner.jpg

gellérné  
os-nagy.jpg nfu_s vati_s 091026ESZA
ovoda honlapra_msolata infoblokk kedv final felso cmyk ERFA 200 Abda C tabla infoblokk kedv final CMYK ERFA

Levegőminőség

GPS koordinátáink:
47.69650, 17.54417


EOV koordinátáink:
537170, 262496

google maps

banner00

microwave
sz2020

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.