Abda Község

abda cimer

Polgármesteri köszöntő

Szabo Zsolt polgarmester

Kedves Látogató!

Tisztelettel köszöntöm honlapunkon! Engedje meg, hogy e rövid bemutatkozással hasznos információkat kínáljak Önnek községünkről.

Abda közös önkormányzati hivatal székhelye. A közös hivatalhoz tartoznak még Börcs és Ikrény községek. Így együtt közel 6600 fős közösséget alkotunk. A községünk lakóinak száma 3368 fő, többségük Győrben dolgozik.

Teleház

telehaz 

A teleházak története Svédországban kezdődött 1985-ben, amikor a hátrányos helyzetű vidékek népességmegtartó erejének jelentős csökkenésére figyeltek fel. Ehhez a csökkenéshez elsősorban az elszigeteltség járult hozzá, a nem megfelelő infrastruktúra, és emiatt az információ áramlásának a hiánya.

A fiatalok elvándorlásának megakadályozására, valamint a gazdasági eredmények növelésére egy olyan intézményrendszert hoztak létre, amely képes a már meglévő és leendő vállalkozások, üzletek kommunikációs igényeit kielégíteni.

Az egyik kis faluban 19 számítógéppel, telefaxszal, egyéb irodai eszközökkel és három betanított munkatárssal indult közös iroda, a teleház létrehozásával a térség is fejlődésnek indult.

Magyarországon 1994-ben készült el az első teleház Nagymágocson, akkor még telekunyhó néven. Ugyanebben az évben Csákberényben nyílt meg még közösségi teleház a Népjóléti Minisztérium segítségével.

1995-ben jegyezte be a bíróság a Magyar Teleház Szövetséget.

1997-98-ra sikerült elérni a 100 teleház számot.

Az abdai teleház is az elsők között alakult meg.

2002-re már több mint 500 teleház működött az országban.

Ezek a teleházak, köztük az abdai is, modern multifunkciós eszközökkel vannak felszerelve (számítógép, fénymásoló, fax, szkenner, e-mail-, Internet-elérés).

ABDÁN A TELEHÁZ A KÖZSÉGHÁZA ÉPÜLETÉBEN MŰKÖDIK

A szolgáltatásokat önköltségi áron mindenki igénybe veheti:

- Fénymásolás:          10,- Ft/oldal

- Nyomtatás:              30-50,- Ft

- Fax:                        100,- Ft/oldal

- Internet:                  100,- Ft/óra

A teleház ingyenes szolgáltatásai:

- eközszolgáltatásokhoz való hozzáférés

- ezek korlátlan használata

- ezen szolgáltatásokhoz kapcsolódó információ- és tartalomkutatás

eKözszolgáltatások:

- időpontfoglalás okmányirodába,

- gépjármű ügyintézés,

- adó- és járulékbevallás,

- felvételi, tanulmányi ügyek,

- TAJ-nyilvántartás megtekintése,

- Cég-, jogszabálykereső használata,

- Adatszolgáltatás letiltása,

- MVH agrártámogatási kérelmek,

- Dokumentumfeltöltés,

- Nyugdíj e-ügyintézés

Riportok

image

Abda SC – tisztújítás

Január 24-én tartotta meg a helyi labdarúgó sportegyesület a tisztújító közgyűlését. A tagságból 47 fő jött el a közgyűlésre, mellyel Bővebben...

Kampánygyűlés a Községházán

Tudvalévő, hogy az idei országgyűlési választások időpontjától változtak választási körzetek. Abda (Börccsel együtt) az eddigi győri körzetből a mosonmagyaróvári körzethez Bővebben...

Ravatalozó

A tervezett ütemben halad temetőnkben az új ravatalozó építése. A kivitelezők már a födém építésénél tartanak, de hamarosan birtokba vehetik Bővebben...
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
zrnyi_ilona_ltalnos_iskola.gif pv-logo KÖZVILÁGÍTÁSI
HIBABEJELENTÉS
eon zrt

gyor_hulladek_honlap_banner.jpg

gellérné  
os-nagy.jpg nfu_s vati_s 091026ESZA
ovoda honlapra_msolata infoblokk kedv final felso cmyk ERFA 200 Abda C tabla infoblokk kedv final CMYK ERFA

Levegőminőség

GPS koordinátáink:
47.69650, 17.54417


EOV koordinátáink:
537170, 262496

google maps

banner00

microwave
sz2020

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.